Hír
gabesz 2006.09.28. 20:31
Vereség a Bayern ellen
Meglebbentette a kiesés szele az Intert a mai mérkőzés után, hiszen azzal senki sem számolt hogy két meccset követően 0, azaz nulla ponttal fog állni a csapat szégyenszemre a csoport utolsó helyén. Innentől kezdve nem lehet többet hibázni, amennyiben komolyan gondolja azt a szakvezetés hogy ebben a sorozatban igazi tervei vannak az idei évvel kapcsolatban. Lisszabon után tehát a San Siro sem hozott szerencsét és 2-0 arányban nyert a Bayern…Az átok otthon továbbra is tart a bajorok ellen, és bizony ennek az rontásnak nagyon kemény következményei lehetnek majd
Az első félidő játékát ha gyengének nevezzük akkor finoman fogalmaztunk. Aztán mikor eljött volna az az időszak amikor a rohamok beindítását vártuk hirtelen tíz emberre fogyatkozott a társaság. Persze innentől egyesek megpróbáltak mindent, de igazi esély nem adódott a Bundesliga listavezetője ellen. A hajrában az első Pizarro gólért felelős Grosso is elveszítette a fejét így 9 emberrel fejezte be az Inter. Podolski aztán Cordoba ordító hibáját kihasználva adta meg a kegyelemdöfést az utolsó percben.
Nem láthattunk szép első félidőt, bár ekkor kétségtelenül kiegyensúlyozott volt a játék. A Bayern nagyon okosan megtartotta a labdát és a két szélen bizony komoly zavarokat okozott. Az egyik oldalon Sagnol és Salihamidzic, még a másikon Lahm és Schweisteiger csinált gondot az Inter védelmének. A hazai csapat próbált valamit ellenállni, de kevés volt az akarat. Figo halovány volt, de úgy általánosságban mindenki pontatlan. Egyedül Dacourt és J.Zanetti érdemelnek tapsot, de az ő labdáikra sem volt nagyon jelentkező. A bajor lestaktika tökéletesen működött és egyáltalán nem forgott veszélybe Kahn kapuja. Crespo ezúttal a kaputól távolabb játszott és itt teljesen haszontalan volt amit csinált…
Nem volt helyzet sem itt sem ott, egyszer Ibrahimovic kerülhetett volna abba, de lesen volt. De a svéd is halovány volt akárcsak az Inter. Julio Cesarnak kellett még a hajrában bemutatnia pár védést de ekkor még nem volt gondja.
A második félidőben az első helyzet a Bayern előtt adódott mikor Van Bommel lökete éppen csak elkerülte a kaput. Aztán jött Ibrahimovic magánszáma. Miután volt egy sárga lapja felelőtlenül letalpalt egy vendég játékost és teljesen jogosan a kiállítás sorsára jutott, az Inter sorsa pedig ekkor pecsételődött meg. A csapat legnagyobb helyzete pedig csak most jött. Zanetti lövése lepattant és Crespo aki 10 méterre állt a kaputól képes volt eltalálni Kahnt így oda lett a ziccer. Innentől viszont átment a meccs élvezetesbe. Helyzetek itt is ott is, mind a két csapat nyerni szeretett volna. A bajorok a kiállítás után feladták a védekezésüket és sokkal több hely lett a pályán a játékra. Innen már csak ment előre Mancini csapata ahol jöttek a cserék. Gonzalez állt be Figo helyett majd jött Adriano és Solari. Utóbbi a sérült Stankovic helyére. De mikor ezeket meglépte a mester, Pizarro kissé szerencsésen de vezetést szerzett a Bayernnek. Maradt 10 perc és felgyulladt a piros lámpa. Aztán jött a fejetlenség. A gólnál vétkező Grossot kiállították, majd Cordoba hibázott gyermeteg módra és Podolski máris 0-2-re alakította az állást ami már a végeredmény is lett. Ezt tényleg csak egy no comment-el lehet csak zárni…
INTERNAZIONALE – BAYERN MÜNCHEN 0 – 2
gól: Pizarro 80’, Podolski 91’
INTER (4-3-1-2): Julio Cesar; Cordoba, Materazzi, Grosso; Zanetti, Dacourt, Stankovic (77’ Solari); Figo (67’ Gonzalez); Crespo (77’ Adriano), Ibrahimovic. (Toldo, Andreolli, Maxwell, Burdisso). Edző: Mancini.
BAYERN: (4-4-2): Kahn; Sagnol, Lucio, Van Buyten, Lahm; Salihamidzic (70’ Scholl), Ottl, Van Bommel, Schweinsteiger; Makaay (81’ Santa Cruz), Pizarro (89’ Podolski). (Rensing, Dos Santos, Demichelis, Karimi). Edző: Magath.
vezette: Bennett (ENG).
jegyzet: Kiállítva: Ibrahimovic (I) a második sárga lapja után és Grosso (I) könyöklésért. Sárga lap: Ottl (B), Sagnol (B), Materazzi (I), Scholl (B). Hosszabbítás: 2’ ill 4’ Forrás: internazionale.hu
|